Napi ige
Kedd 10.06. Szolgálat
„Nemsokára Isten legmagasabb ítélőszéke elé állok. Életem parányi súly csupán, de tudom, hogy mindig csak Őt szolgáltam.” Török Ignác
„Hosszú idő múlva azután megjött ezeknek a szolgáknak az ura, és számadást tartott velük…Ura így szólt hozzá: Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután, jöjj, és osztozz urad örömében!” Mt.25,19,21
Rövid magyarázat: Török Ignác utolsó mondata az Isten iránti hűségéről tesz bizonyságot. Jól tudja, hogy hova megy, és ki előtt kell megállnia. Isten számára nem távoli, ismeretlen alak, jól ismeri őt. A Bibliából mi is tudjuk, hogy lesz elszámoltatás és a fent olvasott Igéből tudjuk, hogy mi az, amit a gazda számon fog kérni rajtunk, ami nem más, mint a hűség.
Személyes kérdés: Számodra mit jelent egy ügyet hűséggel szolgálni?
Szerda 10.07. Istentől jövő elhívás
„Isten adta a szívet, lelket nekem, amely népem és hazám szolgálatáért lángolt.” Vécsey Károly
„Majd az Úr szavát hallottam, amint ezt kérdezi: Kit küldjek el, ki lesz a követünk? Én ezt mondtam: Itt vagyok, engem küldj!” Ézs.6,8
Rövid magyarázat: Vécsey Károly szíve a népe és a hazájának szolgálatáért lobogott. Isten a Bibliában nagyon sok embert hív el népének szolgálatára. Sokszor azt láthatjuk, hogy Isten győzködi az elhívottakat, hogy álljanak bele a szolgálatba, ilyen volt például Mózes is. Előfordul, hogy a szolga teljesen elutasítja a felkérést, ezt láttuk Jónás esetében. És vannak helyzetek, amikor Isten megadja, hogy lángoljon a szívünk a szolgálatért már az elején. Ilyen volt Ézsaiás próféta, aki maga jelentkezik a szolgálatra.
Személyes kérdés: Előfordult már veled, hogy „égett” a szíved egy jó ügyért, amit végre akartál hajtani?
Csütörtök 10.08. Szenvedés kohója
„Ki tehet arról, hogy ilyen a magyar sorsa? Krisztus keresztje tövében érett apostollá az apostolok lelke és bitófák tövében kell forradalmárrá érni a magyar lelkeknek.” Lázár Vilmos
"...hanem dicsekedünk a megpróbáltatásokkal is, mivel tudjuk, hogy a megpróbáltatás munkálja ki az állhatatosságot, az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet." Róma5,3-4
Rövid magyarázat: Lázár Vilmos párhuzamot von a magyar lélek és az apostolok lelke között, akik Krisztus nevéért haltak mártírhalált. Jól látja azt, hogy az emberi lélek pusztán jólétben nem tud fejlődést produkálni. Erre a meglátásra jut Pál apostol is, aki a fenti Igében fogalmazta meg ugyanezt a gondolatot. A mai ember retteg a szenvedéstől és mindent megtesz azért, hogy elkerülje. De a szenvedés szükséges ahhoz, hogy kitartóan hűségesek tudjunk lenni Krisztushoz. Isten ugyanakkor nem hagy bennünket egyedül a szenvedésben, ott van velünk benne.
Személyes kérdés: Ért már téged olyan nehézség, aminek a megélése után erősebb lettél?
Péntek 10.09. Helyes önismeret
„Krisztus keresztje és a bitófa oly rokon. És az isteni áldozat mellett oly törpe az én áldozatom.” Láhner György
„Amikor látom az eget, ujjaid alkotását, a holdat és a csillagokat, amelyeket rögzítettél: Mi az ember – gondolom –, hogy megemlékezel róla, és az ember fia, hogy gondod van rá?” Zsolt.8,4-5
Rövid magyarázat: Kálvin azt mondta, hogy helyes istenismeret nélkül nem lehet valódi önismeretünk. Láhner György tökéletesen jól látta önmagát, mert látta Isten végtelen hatalmát és nagyságát, úgy ahogy a zsoltáríró is. Az emberek többsége vagy többet gondol magáról vagy pont kevesebbet. Vagy nagyképűek leszünk vagy önbizalomhiányosak. De a keresztyén embernek megvan az a lehetősége, hogy meglássa azt, hogy Isten mennyire hatalmas, tökéletes és mi csak teremtmények vagyunk. A Bibliából azt is láthatjuk, hogy a hatalmas Istennek mennyire fontosak vagyunk egyen-egyenként. Krisztus áldozatában megláthatjuk azt, hogy mennyire értékesek vagyunk, mi teremtmények, a hatalmas Istennek.
Személyes kérdés: Téged mi fenyeget jobban, a nagyképűség vagy az önbizalomhiány?
Napi ige a református Bibliaolvasó Kalauz alapján
- 11658 olvasás