Őszi kirándulás a fények városába, Párizsba

Balzac Goriot apó című regényének zárlatában a főhős, Rastignac a Père-Lachaise-temető magaslatáról vágyakozva, de magabiztosan nézett az elé terülő zsibongó Párizsra…” és kiejtette száján ezt a nagyszerű mondatot: - Most mirajtunk a sor!” Előttünk is ott hevert Párizs ragyogó esti fényeivel, a Montparnasse torony 56. emeletéről csodáltuk. Rastignac még nem láthatta az Eiffel-tornyot, mi nemcsak a magasból, hanem egészen közelről, a Trocadéróról és a Szajnán hajózva is láthattuk.

Most tényleg rajtunk volt a sor, végre megvalósult a rég tervezett franciaországi utazás az őszi szünetben. Felsőbb gimnáziumi osztályokból összeállt csapatunk nagyon álmosan, hajnalban vágott neki a nagy utazásnak. A busz minden szegletében, bármilyen testhelyzetben képesek voltunk aludni. A megpróbáltatásokat gyorsan feledtette Strasbourg katedrálisának látványa, a gótika egyik csodája, a meséket idéző elzászi házak, a középkori kanyargós utcák.

Másnap korán reggel indultunk tovább Párizs felé, egy rövid megállóval a gyönyörű reimsi katedrálisnál, ahol a francia királyokat koronázták, majd késő délután érkeztünk meg a fővárosba, ahol elsőként a Párizs fölé magasodó gyönyörű Sacré Coeur bazilika, a bohém Montmartre-negyed ékkövének lépcsőiről tárult elénk a város pompás látképe. Másnap Diadalívvel szakadó esőben kezdtünk, az eső ellenére is bejártuk a Champs-Élysées sugárutat, benéztünk az elegáns üzletekbe. Nem maradhatott ki a Notre-Dame (Macron elnök betartotta az ígéretét, tényleg kész lesz a felújítás a jövő évi olimpiára), majd délután a Louvre-ban folytattuk. Az óriási tömegen keresztülverekedtük magunkat a Mona Lisáig – hiszen ezt mindenkinek látni kell -, de a közelébe se jutottunk. Nem baj, a tolongó emberhadnak valószínűleg fogalma sem volt arról, micsoda kincseket láthatnának még, de mi nekivágtunk a felfedezésnek. A következő nap reggelén a d’Orsay Múzeum különleges épületébe léptünk, mely korábban Párizs egyik pályaudvara volt. Jókor jártunk ott, a gazdag állandó kiállítások mellett Van Gogh tájképeiből összeállított időszakos kiállítást is megtekinthettünk, ráadásul elsők között vehettük birtokba az épületet, a turisták őrjöngése még a kapukon kívül maradt a hosszú, tömött sorokban, legalább fél óra nyugodt szemlélésre volt időnk.

Nem maradhatott ki a Sorbonne és a Latin-negyed sem. Itt tanultak és ettek évszázadokkal ezelőtt is az egyetem diákjai, Villon ezeket az utcákat rótta, itt lakott József Attila is a Sorbonne diákjaként, tehát mindenképpen meg kell ismerni a negyed vidám forgatagát, kis üzleteit, kifőzdéit, megkóstolni jó áron olyan klasszikusokat, mint a francia hagymaleves, a báránysült, a burgundi marha, az almatorta, vagy a crème brûlée. (Lehet, hogy József Attila ezeket nem kóstolta.) A délután az Invalidusok templomában ért minket, ahol Napóleon nyugszik.

Párizs nyüzsgő, izgalmas, elegáns világfőváros. A város lüktetését szerette Ady, eszünkbe jutott ő is, amikor a Szent Mihály úton jártunk, igaz nemcsak beszökött oda az Ősz, hanem javában mutatta rosszabbik arcát széllel és esővel. Hazafelé utolsó éjszakánkat ismét Elzászban, Colmarban töltöttük. Fáradtan, de rengeteg élménnyel gazdagodva érkeztünk meg késő este Budapestre. Ez a néhány nap éppen csak ízelítő volt a csodából, másnap már indultunk volna vissza. Ady is hétszer járt ott.